Az első.

Tudod min gondolkodtam? Hogy mi is vagy bennem valójában. Néha random ezen kezdek gondolkodni, és mindig más választ kapok. Volt már, hogy arra, jutottam, hogy egészen kedvellek. De gyűlöltelek is már. Néha fel akarlak nevelni magamban, de néha ki akarlak kaparni, és már éppen hívnám az abortusz-orvosom, de valami ismeretlen indíttatásból mégis megtartalak. Nem vagy nagybetűs nekem. dőlt vagy. Vagy aláhúzott. De nem is kisbetűs. Ezért próbálok beléd kapaszkodni. Mert te vagy jelenleg az egyetlen, aki felülkerekedett a kisbetűn. Nem tudom jól teszem-e. Nem tudom, te hogyan írsz le engem magadban. Kisbetűs, nagybetűs, dőlt, aláhúzott, kiskapitális, alsó indexes, felső indexes, vagy egyáltalán méltó vagyok-e arra, hogy betűkké avass. Úgy érzem magam, mint egy süket néma, akit bezártak egy vaksötét szobába. Mint egy súlyosan autista hatéves, aki csak kettéharapott negyed mondatokkal képes kommunikálni.