halottat látott. ismét. túl sokadjára már.
amint belépett a ravatalozóba remegni kezdett. hányingere lett.
persze, ahogy a tisztesség egy jó baráttól megkívánja részvétet nyilvánított, és elmondta, hogy nagyon sajnálja, meg a szokásos maszlag.
próbálta kizárni a koporsóban fekvő férfi testét, de a szeme minduntalan rá tévedt. teljesen felfordult a gyomra.
nem magától a férfitól undorodott, hisz kisgyerekkora óta ismerte, sőt, talán valahol még szerette is, egyszerűen csak képtelen volt elviselni a tudatot, hogy egy élettelen teste feszik ott, azt siratja mindenki. hisz az csak egy test, egy tárgy. azt minek siratni. úgy képzelte, hogy ez pont ugyan olyan, mint amikor a kisgyerek bömböl az eltört játéka után.
ki akart onnan szabadulni. minél hamarabb.
teljes szívéből gyűlölt ott lenni, el akart futni, messze ki a világból, oda ahol nem hal meg senki, és nem siratnak hullákat.
félt, hogy egyszer ő is meghal, és majd róla is egy koporsóban nyugvó hulla fog az emberek eszébe jutni meg egy papírfecni a nevével, és a szokásos sablonszöveggel.
nem akar meghalni. soha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése