Emberírtó.

Azon gondolkodtam, hogy ha lenne nekem egy flakon
emberírtóm
akkor szépen képen fújnám azt, aki nem tetszik,
aki belém köt, aki kinevet,
majd ördögi vigyorral a képemen végignézném, ahogy elhull,
mint a szúnyogok.
Ma gonosz vagyok. Hihi.  
 emberírtó, emberírta, emberitta
                                      és kipurcant

gyereknek bátor, férfinak gyáva.

halottat látott. ismét. túl sokadjára már.
amint belépett a ravatalozóba remegni kezdett. hányingere lett.
persze, ahogy a tisztesség egy jó baráttól megkívánja részvétet nyilvánított, és elmondta, hogy nagyon sajnálja, meg a szokásos maszlag.
próbálta kizárni a koporsóban fekvő férfi testét, de a szeme minduntalan rá tévedt. teljesen felfordult a gyomra.
nem magától a férfitól undorodott, hisz kisgyerekkora óta ismerte, sőt, talán valahol még szerette is, egyszerűen csak képtelen volt elviselni a tudatot, hogy egy élettelen teste feszik ott, azt siratja mindenki. hisz az csak egy test, egy tárgy. azt minek siratni. úgy képzelte, hogy ez pont ugyan olyan, mint amikor a kisgyerek bömböl az eltört játéka után.
ki akart onnan szabadulni. minél hamarabb.
teljes szívéből gyűlölt ott lenni, el akart futni, messze ki a világból, oda ahol nem hal meg senki, és nem siratnak hullákat.
félt, hogy egyszer ő is meghal, és majd róla is egy koporsóban nyugvó hulla fog az emberek eszébe jutni meg egy papírfecni a nevével, és a szokásos sablonszöveggel.
nem akar meghalni. soha.

Szent Iván éji álom

a tábortűznél ült. bazsalygott.
hátradőlt, elterült a fűben, és az eget figyelte. nem voltak csillagok. a távolban villámlott.
körülötte emberek sokaság ült, arctalanul. gitároztak meg énekeltek, elcsépelt tábortűzi dalokat.
nem figyelt rájuk.
a tűz perzselte az oldalát. a füst csípte a szemét.
nem érdekelte.
feltúrt a hajába, és sóhajtott egy nagyot, vett egy mély levegőt, majd felült, és egy pillanat alatt beleolvadt a zenélő társaságba.
ő is énekelt.
egy pillanatra jól érezte magát.

Bogárgyilkos.

életében először ontotta szánt szándékkal ki valaminek az életét.
egy bogár volt. nagylábujj-köröm méretű. fekete.a zuhanykabinban futottak össze ketten. nem épp volt kellemes találkozás.épp a felmosóvödröt akarta megtölteni, és mivel a mosdókagylónál ez lehetetlennek bizonyult, úgy döntött, hogy a zuhanyrózsa segítségét igényli.félrehúzta a műanyagfüggönyt, és akkor meglátta.nem rémült meg, hisz sohasem félt a bogaraktól. igazából nem is kellett volna csinálnia semmit, csak teletölteni a vödröt, visszahajtani a függönyt, mintha mi sem történt volna.megfogta a zuhanyrózsát, megengedte a hideg vizet, teletöltötte a vödröt, de akkor ismét eszébe jutott a bogár. már lendült is a keze, hogy elzárja a csapot, de megtorpant.a bogár!nem is gondolkozott, csak nemes egyszerűséggel a kis élőlény felé tartotta a vízsugarat, mely rögtön el is sodródott az áradatban.a lefolyónál megpróbált kapaszkodni, hogy a hömpölygő víz ne taszítsa a pusztulásba. de milyen erősen kapaszkodott! küzdött az életéért.rettenetes volt nézni. percekig csak figyelte, hogy mint kínlódik szerencsétlen állat, mielőtt végérvényesen lecsúszik a kanálisba, és vízbe nem fúl.bűntudat ébredt benne, de csak egy röpke pillanatra.elzárta a vizet, elhúzta a függönyt, majd mintha mi sem történt volna megfogta a vödröt és odábbállt.de a bogár meghalt.