Szívdobbanás

a sarokban ült. egyedül. akár egy szobor. a lábait felhúzta, a homlokát a térdeinek döntötte.

a szívverését számolta. egyesével.

percenként pontosan nyolcvan.

tizenöt és fél éve üldögélt ott, és mindig ugyanannyit számolt. percenként nyolcvan.

tizenöt és fél év alatt nem mozdult. talán még a szemeit sem nyitotta ki soha, hisz minek, úgysem lát semmit.

egyszer aztán valami hirtelen indíttatásból felemelte a fejét.

nem látott sokat, csak egy faágat, mely feléje nyújtózott, mintha csak azt kiáltaná "gyere, kapaszkodj belém, elviszlek innen!".

de Ő nem mozdult. félt, hogy átverik, ezért visszahajtotta a fejét, és számolt tovább.

mintha most több lenne... már nem nyolcvanat számolt.

megrémült.

ismét felnézett. egyenesen az ágyra. és számolni kezdett.

százhúsz.

remegett egy kicsit. életében először megmozdult.

kinyújtotta a kezét, hogy elérje az ágat, már éppen elérte volna.....

és akkor megtorpant...