Megállt az átjáró előtt. Éppen akkor váltott pirosra a jelzőlámpa, amikor odaért. Meredten nézte a lámpa kijelzőjét, miközben megszorította esernyője fogantyúját. Nem zuhogott az eső, csak szemerkélt, ám Ő mégis felhúzta, hisz éppen randevúra készülődött, és nem akarta, hogy elázzon gondosan beállított haja, netalántán, isten ments, elkenődjön tökéletes sminkje. Lenge nyári ruhájába bele-belekapott a langyos késődélutáni szellő. Ahogy egyre jobban eleredt az eső, néhány kósza, hűvös esőcsepp befurakodott magassarkú szandáljának bonyolult pántjai közé. Ahogy a hűvös cseppek bőréhez értek, kirázta a hideg. Igyekezett egész testét az ernyő védelmében tartani. Maga alá húzta teljesen a lábait és feszülten figyelt tovább. Egyre frusztráltabb lett, hisz a lámpa még mindig vörös színben pompázott. Az órájára pillantott. Tíz perce maradt, hogy elérje az autóbuszt, mely a találka helyszínére szállítja. Egyre csak gyűlt benne a feszültség. Folyamatosan a lámpát szuggerálta, mintha ezzel elérhetne bármiféle változást is. Ajakit kezdte harapdálni, így a vörös rúzsból egy kevés fogaira került. Már épp elveszítette volta a türelmét, mikor a lámpa kijelzője zöldre váltott. Megkönnyebbülten sóhajtott, és engedett az ujjai görcsös szorításából. Könnyed lépésekkel kelt át az úton, közben jobban beázott szandálja, és a ruhája alját is elérte a víz, bár ebben a pillanatban nem igazán tudta érdekelni. Vidámat megpörgette piros esernyőjét, és tovább sétált a következő útkereszteződéshez.
A következő átjárónál még éppen elérte a zöldet. Sietősen átkelt az úttesten, időközben ruhája még nedvesebb lett, szinte már csöpögött belőle a koszos esővíz. Kifújta magát. Már csak pár méter választotta el a buszmegállótól. Mikor épp kezdett volna megnyugodni, hirtelen felerősödött a szél, és kifordította az esernyőjét. Két kézzel szorította a markolatot, ám az kicsúszott a kezei közül. A légáramlat belekapott az ernyő anyagába és a magasba emelte. Könnyedén mozgatta, mintha csak egy tollpihét szállítana. Pár másodperc röptetés után óvatosan letette a túlsó oldalra, épp oda, ahol az előbb még a lány kezében tartózkodott.
A jelzőlámpa zöld fénye már pislogott. Még épp lett volna ideje, hogy felvegye a tárgyat, mielőtt még egy fuvallat belekap. Viszont akkor már nem ért volna vissza, és már nem volt ideje. Nem tudta mit tegyen. A másodpercek pörögtek, de ő óráknak érezte. Sminkje elkenődött, haja kibomlott, ruhája összekoszolódott. Tétovázott még egy keveset, majd vett egy nagy levegőt, és átkelt az úton. Ám mire odaért, a piros esernyő ismét a szél hátán utazott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése