1. 
Tegnap óta nem tudja, hogy kicsoda. Cseppfolyóssá vált. Kiömlött a saját szemgödrén keresztül, bele a semmibe. Abba a rettentő semmibe, ami még előtte is teljesen ismeretlen, de mégis vonzóbb annál, mint ami van. 
Gyűlölte, hogy ennyire egyedül van. Ki akarta pusztítani magából a magány nyomasztó vonatkozásait, de minden egyes próbálkozással csak rosszabbat tett. Egy idő után már nem bírta elviselni magát. Kétségbeesetten kereste azt, aki vállalná őt maga helyett. Lenyúzta a bőrét, a húst, a csontokat, a szöveteket, a sejteket, és ott állt, egy szál lélekben, a torzítatlan létezésben. És nem volt semmi. Ami jó.


2.
Lassan elnémulnak a léptek. 
Beleveszünk a semmibe.
Fogd a kezem és váljunk csenddé.
Végtelenek leszünk,
örökké tartók és mindenhatók.
Csak fogd a kezem és ne félj.
Te előtted, én utánam.
Ennél már csak jobb lehet.


3. 
Tegnap óta nem tudom
ki vagy
és azt sem 
ki vagyok.
Szereted
aki velem vagy
én meg
szeretem
aki veled vagyok.
Te előtted 
én utánam.
Piros csendből
raklak össze,
mintha
bármit érne is az 
egész.

4.
És írt. Vagyis, úgy csinált mintha. Értelmes szavakból fűzött értelmetlen mondatokat. 
"Együtt élek egy fókával."
Aztán összetépte a lapot, és csak vörös volt és hullaszag.


5.
Véged.
Végem.
Vége.